A testnevelés órához kapcsolódó tudatos vízfogyasztás [Conscious water consumption related to PE]
Összefoglaló
Számos kutatás szerint a diákok nagyon kevés folyadékot fogyasztanak. Ennek következménye lehet, hogy csökken a koncentrációjuk, romlik a figyelmük, rövidtávú memóriájuk, ezáltal az iskolai eredményeik is. Mindezek elkerülhetőek, ha megfelelő mértékben, tudatosan pótolják az elvesztett folyadékmennyiséget. Jelen kutatásban célunk volt, hogy saját tervezésű intervenciós programunkkal kedvező szokásokat alakítsunk ki a tanulókban, tudatosítsuk bennük a megfelelő mértékű folyadékpótlás fontosságát, különös tekintettel a sporttevékenységek során fellépő vízhiány megfelelő pótlására.
Az intervenció 2016. októberétől 2018. januárjáig tartott, amit 2019. júniusában egy utóméréssel zártunk le. A mintát kettő 9. évfolyamos középiskolai osztály képezte (n=46). Az adatokat a kutatási idő alatt ötször, 3 féle módon gyűjtöttük: 1. A tanulók meghatározott időpontokban, egy héten keresztül naplózták a naponta elfogyasztott folyadék mennyiségét és fajtáját (víz, tea, üdítő, levesek, stb.). 2. A minta csoport online kérdőívet töltött ki az életmódbeli szokásairól a kutatás végén. 3. InBody 720 testösszetétel analizáló készülék segítségével vizsgáltuk meg valamennyi személy testösszetételi változásait. Míg a kontroll csoportot nem támogattuk semmilyen formában, a minta csoportnál jelentős beavatkozásokat tettünk folyadékfogyasztásuk ösztönzésére. Ezeket a segítő eljárásokat a vizsgálat előrehaladtával folyamatosan csökkentettük.
A vizsgálati csoport tanulói a kutatás elején nem fogyasztottak megfelelő mennyiségű folyadékot (M = 1510 ml), viszont a vizsgálat végére folyadékfogyasztásukat szignifikánsan, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlásának mértékére növelték (M = 2200 ml, p < 0,000). A változás a teljes testvíz tartalom szignifikáns növekedését is eredményezte (p = 0,009). A tanulók 60%-a növelte vízfogyasztását, és 34%-a tért át a vízre a cukros üdítők helyett.
Az utómérés (2019. június) adatai szerint programunk pozitívan hatott a diákok életvitelére, tudatossá váltak a vízfogyasztás tekintetében, hiszen folyadékfogyasztásuk értéke az intervenciót lezáró 5. méréssel (2018. január) azonos. Kutatásunkkal igazolni tudtuk, hogy érdemes a sportoláshoz kapcsolódó tudatos folyadékfogyasztásra figyelmet fordítani, mivel ezáltal a diákok vízfogyasztása érdemben növelhető.
Kulcsszavak
Teljes szöveg:
Teljes szövegFelhasznált szakirodalom
Schwartz, A. E., Leardo, M., Aneja, S., & Elbel, B. D. (2016). Effect of a school-based water intervention on child body mass index and obesity. JAMA Pediatrics, 170(3), 220-226. (https://jamanetwork.com/journals/jamapediatrics/fullarticle/2480887 Elérve: 2019. 11. 25.)
Jéquier E, Constant F. Water as an essential nutrient: the physiological basis of hydration. European Journal of Clinical Nutrition. 2010;Feb,64(2):115-23. doi: 10.1038/ejcn.2009.111.
Kolonics N. A BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi kar hallgatóinak folyadékfogyasztási szokásai. 2015. http://dolgozattar.repozitorium.bgf.hu/4363/1/SZAKDOLGOZAT_Kolonics_Nora.pdf (Elérve: 2018. 04. 24.)
Otten J.J, Hellwig J.P, Meyers L.D. Dietary Reference Intakes: The Essential Guide to Nutrient Requirements, THE NATIONAL ACADEMIES PRESS. Washington, D.C. 2006. www.nap.edu http://www.nap.edu/catalog/11537.html (Elérve: 2019.01.02.)
Fekete K, Lelovics Zs. A folyadékpótlás a szabadidősportban. In.: Boros Sz, Fekete K, Lelovics Zs. Sporttáplálkozás szabadidő-sportolóknak. Cser Kiadó, Budapest, 2012. pp 55 - 63.
Gopinathan PM, Pichan G, Sharma VM. Role of dehydration in heat stress-induced variations in mental performance. Arch Environ Health. 1988;43:15–17. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3355239 (Elérve: 2019.01.02.)
Biró György (szerk.)(2016): Táplálkozási Akadémia hírlevél. 2016;9(3). https://mdosz.hu/hun/wp-content/uploads/2016/03/taplalkozasi_akademia_2016_03_hidratacio_160318.pdf (Elérve:2018.11.18.)
Popkin B.M, D’Anci K. E, Rosenberg I.H. Water, Hydration and Health. Nutrition Review. 2010 Aug; 68(8):439–458. doi: 10.1111/j.1753-4887.2010.00304.x (Elérve: 2019. 11. 02.)
British Nutrition Foundation (é.n.) Nutrient requirements https://www.nutrition.org.uk/attachments/article/261/Nutrition%20Requirements_Revised%20August%202019.pdf (Elérve:2019.11.02.)
European Food Safety Authority (EFSA) Dietary Reference Values for nutrients. Summary report. https://www.efsa.europa.eu/en/supporting/pub/e15121 doi: 10.2903/sp.efsa.2017.e15121 (Elérve: 2019.01.02.)
Prentice A, Branca F, Decsi T, et al. Energy and nutrient dietary reference values for children in Europe: methodological approaches and current nutritional recommendations. British Journal of Nutrition. 2004;92,2, S83–S146 DOI: 10.1079/BJN20041159. (Elérve: 2019. 11. 02.)
Ramsay DJ. Homeostatic control of water balance. In: Arnaud MJ, editor. Hydration Throughout Life. Montrouge: John Libbey Eurotext, 1998. pp 9–18.
Tihanyi A. Teljesítményfokozó sporttáplálkozás. Krea-Fitt Kft, Budapest, 2012. pp 99 105.
Maughan RJ, Shirreffs SM, Watson P. Exercise, heat, hydration and the brain. Journal of the American College of Nutrition. 2007;26:604S–612S. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17921473 (Elérve: 2019. 11. 02.)
Murray B. Hydration and physical performance. Journal of the American College of Nutrition. 2007;26:542S–548S https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17921463 (Elérve: 2019. 11. 02.)
Bean A. Útmutató a jó kondícióhoz – Modern sporttáplálkozás. Gold Book Kft. 2000. pp 85 99.
Bar-Or O, Dotan R, Inbar O, et al. Voluntary hypohydration in 10- to 12-year-old boys. Journal Applied Physiology. 1980;48:104–108. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/7353962 (Elérve:2019.11.02.)
Bekéné, Kovácsné. 14–16 éves diákok táplálkozási szokásai. Új Pedagógiai Szemle. 2008; 8-9. http://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/14-16-eves-diakok-taplalkozasi-szokasai (Elérve: 2018. 04. 24.)
Cvijanović N, Djordjevic-Nikic M, Stankovic A, et al. A problem of dehydration after a physical education class and habits of fluid intake with eight-graders. Physical Culture. 2015;69(1):25-32
Bodzsár É. Humánbiológia. Életkorok biológiája: A pubertáskor. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 2003.
Cseri J. Élettani alapismeretek. 2011. https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0019_1A_Elettani_alapismeretek/ch01.html (Elérve: 2019.01.02.)
Pikó B. Egészségtudatosság serdülőkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest. 2002.
Turner L, Hager E. The power of a simple intervention to improve student health: Just Add Water. JAMA Pediatrics. 2016;170(3):199-200. doi: 10.1001/jamapediatrics.2015.3798 www.mdpi.com/journal/education
Muckelbauer R, Libuda L, Clausen K, Toschke AM, Reinehr T, Kersting M. (2009): Promotion and provision of drinking water in schools for overweight prevention: randomized, controlled cluster trial. Pediatrics. 2009;123:e661–667. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19336356 (Elérve: 2019. 11. 02.)
Elbel B, Mijanovich T, Abrams C, et al. A water availability intervention in New York City public schools: influence on youths’ water and milk behaviors. Am J Public Health. 2015;105(2):365-372.PubMedGoogle ScholarCrossref
Sichert-Hellert W, Kersting M, Manz F. Fifteen year trends in water intake in German children and adolescents: Results of the DONALD study. Dortmund nutritional and anthropometric longitudinally designed study. Acta Paediatr. 2001;90:732–737.
Bellisle F, Thornton S.N, Hebel, P, et al. A study of fluid intake from beverages in a sample of healthy French children, adolescents and adults. European Journal of Clinical Nutrition. 2010; 64:350–355.https://www.nature.com/articles/ejcn20104 (Elérve:2019.11.02.)
Savanovitch C, Sauvant-Rochat MP. An Educational Resource Based on Water and Health as a Teaching Aid in French Primary Schools Part I: Identification of Needs and Content. Education Science. 2013;3:300-313; doi:10.3390/educsci3030300.
DOI: http://dx.doi.org/10.24365/ef.v61i2.582
Refbacks
- There are currently no refbacks.
ISSN 2498-6666 (online kiadás) ISSN 1786-2434 (nyomtatott kiadás)